Hát ez a nap is eljött! – gondolhatnánk, de nem sok a változás, ugyanúgy zsibong mindkét oldal, és mindenki a saját győzelmének próbál beállítani egy teljességgel felesleges, ugyanakkor rémesen kártékony dolgot, amire mindannyiunk adóforintjaiból több, mint 10 milliárd – nem tévedés 10.000 millió - forintot költött el az Orbán-rezsim.
Kicsit lehiggadva olvasgatni kezdtem az üzeneteimet. Ráakadtam egy érdekes megosztásra, ami arról akart meggyőzni, hogy a „liberális gyermeknevelés megbukott”.Rögtön az elején kijelentőmódban, ellentmondást nem tűrve"koppannak a szavak":
„Ez tény! Minden szakember egyetért ezzel.” (gyerkocokkelsuttogo.hu)
Mivel a cikk úgy került a látókörömbe, hogy egy kedves ismerősöm már másodszor osztotta meg, úgy döntöttem, elmondom, mit gondolok a dologról. A pikantéria szintjének emelése okán jegyzem, meg, hogy ez az ismerősöm, amióta az eszét tudja pedagógus, tanítónő, tehát a legérzékenyebb korosztállyal dolgozik, míg én viszont - tény, ami tény - csak egyszerű, "kétkezi" szülő vagyok. Sokszor ütköztettük a véleményünket ez ügyben, így tudom, hogy ismerősöm speciel egyetért a fenti cikk minden szavával annak ellenére, hogy régvolt fiatalsága idején - Vekerdy-funként – a meleg-elfogadó, a teljesítményre sarkalló, a másságot tisztelő elvet vallotta. Hát így múlik el…..
De visszatérve a cikkhez és anonim írója szerinti axiómájához: azzal, hogy kinyilatkoztatunk valamit, az nem válik megkérdőjelezhetetlenné. Szerintem minden kérdést meg lehet, és meg is kell vitatni, mert a több nézőpont ütköztetéséből lehet a közös nevezőt meglelni. De, ha nem ez a cél, az nem baj, csak nekem ne kelljen eszerint élnem.
Az a legnagyobb gondom, mint minden más témával kapcsolatban is, hogy ebben a majd minden oldalról kerítéssel "önkizárt" országban minden átpolitizálódik. Így van ez az oktatás mindenféle kérdéseire adott válaszok esetében is. Még abban sem tud megegyezni az Orbán által az egyre mélyülő és szélesedő árok két partjára terelt magyarság, hogy „az oktatás fontos”.
Vekerdy így nyilatkozik ez ügyben:
„Rendkívül fontos lenne, hogy ne párt - és hatalmi szempontok, hanem a gyerekek releváns szükségletei vezéreljék az oktatás megszervezését. Mérei Ferenc Gyermeklélektan-ából is tudjuk, hogy az autoriter rendszerben kizárólag a személyes helyezkedési szempontok vezérlik a résztvevőket, míg a demokráciában a tárgyi érdeklődés a fontos, az a törekvés, hogy valamit jó minőségben megcsináljunk. És ez hosszú távon természetesen fenntart, és sikerre visz egy társadalmat. Ellenkező esetben egy szerencsétlen nemzet mindig visszatér ugyanazokhoz a hibákhoz és elképesztő önsorsrontó állapotokhoz.”
Azt gondolom, hogy legfontosabb feladatunk, lehető legnagyobb mértékeben "együtt élni" a gyerekünkkel, azt adni, sugározni, amik vagyunk, ahogy látjuk a világot, ahogy reagálunk a velünk történő eseményekre, és a külvilágra. Bízzunk a gyerekünkben egészen pici korától kezdve annyira, hogy úgy is átlát azon, hogy milyenek vagyunk valójában, és mi az, amit csak el akarunk magunkról hitetni. A görcsös "nevelni akarás" helyett bevonni mindenbe - a maga szintjén -, megosztani vele örömöt és bánatot. Egyszerűen együtt élni!
A Rousseau-i felfogást alapul véve: "engedd szabadon a gyereked és adj keretet ennek megéléséhez". (Most ne firtassuk, hogy a mester mennyire tartotta be saját szabályát.)
Őszintén hiszem, hogy nem szabad a gyereket túlszabályozni csak pár szabály kell, csak néhány fontos cölöp, amihez tüzön-vizen át ragaszkodunk, a többi esetben hagyjuk meg a gyereknek a szabadság gyönyörét, a választásaik felelősségét, a döntéseik következményeit, szóval az életet.
Minden tiszteletem a tanároké, persze csak a jó tanároké, akik tiszteletben tartják a GYEREKET. Előrébb helyezik „munkadarabjuk” érdekét, mint azt a pici kellemetlenséget, hogy vállalniuk kell a döntést, hogy mit és milyen könyvből, eszmerendszer mentén tanítanak, hogy esetleg egy-egy kurzuson nekik maguknak is tanulniuk kell tanítani, mert változnak az idők.
Fontos a párbeszéd tanár és diák között, szeressék, ha a gyereknek nem csak véleménye van, de meg is osztja velük.
Hisz ez a demokrácia alapja, aminek a gyakorlását nem lehet túl korán kezdeni. Lehetőség az érvek ütköztetésére, megvitatására és a kompromisszumra. Ehhez persze szükség lenne a tanárok teljesen más szisztéma szerinti oktatására is, akkor lenne presztízsük a gyerekek és a szülők előtt egyaránt, és ez olyan dolog, amit csak kiérdemelni lehet, követelni nem..
Vekerdy így említ egy példát a finn oktatási rendszerről:
„A kezdő tanári fizetés eléri a versenyszféra kezdő fizetését. Kiképezik ezt a tanárt, és megnézik, hogy működik a valóságban, a gyerekek között. Miután átment ezen, azt csinál, amit akar. Persze van alaptanterv, de a miniszter asszony ír hozzá egy levelet:
Kedves Kolléga, nagyon kérem, ezt a tantervet ne tartsa be! Alkalmazza a mindenkori helyhez, időhöz és az egyes gyerekekhez.”
Tudom, hogy a mai Magyarország nem ideális hely ebből a szempontból, mert a diktatúra nem tűri, nem támogatja a gondolkodó gyereket, fiatalt, felnőttet. Azokkal csak a baj van!
De ez is elmúlik egyszer! Utána pedig itt marad a sok megtévesztett vétlen, aki hebegve néz majd körül, mert semmit nem ért.
Mátrai Anna
